Piramis szerkezetek

A piramis olyan szerkezet, amelynek külső felületei háromszög alakúak, és a tetején egyetlen ponthoz konvergálnak, így az alakzat geometriai értelemben nagyjából piramis. Évezredek óta a civilizációk szerte a világon használták ezt az építészetetsírok, erődök és templomok kulturális tervezése.

Piramis szerkezetek Meggyőző tanulmányok azt sugallják, hogy ezek közül a piramisok közül sok olyan csillagászati eseményekhez igazodott, mint a napfordulók, napfogyatkozások és még a Föld saját féltekéi is.

A mezopotámiaiak építették a legkorábbi piramisokat, amelyeket zikgurátoknak neveztek (pl. Tepe Sialk és Ur Ziggurat). Az ókorban arannyal és bronzzal festették őket, ami fényes minőséggel ruházta fel őket. A zikgurátokat az istenek lakóhelyének tartották, és minden városnak megvolt a maga védőistensége, aki uralkodott a tengeren, az égen, a földön stb.

Egyiptomban a piramisok hatalmas, téglából vagy kőből épült építmények voltak. Ra napisten, akit minden fáraó atyjának tartottak, állítólag egy piramis alakú halomból teremtette meg magát, amelyet „Benbennek” neveznek, mielőtt az összes többi istent megteremtette volna. Gyakran fehér mészkővel vonták be, hogy ragyogó megjelenést kapjanak (a napisten sugaraira utalva).

A szudáni núbiai piramisok Jebel Barkal és Meroë királyainak és királynőinek sírjaként szolgáltak. Ezek a núbiai piramisok eltérnek az egyiptomi társaikétól, sokkal meredekebb szögben épültek fel. Ezeket a nagyszerű sírokat még i.e. 300-ban is építették Szudánban.

Messze keleten sok lapos tetejű piramis épült Kínában és Koreában ie 188 és i.sz. 675 között. Ezeket a hatalmas mauzóleumokat Kína korai császárainak és rokonaiknak építették. Az ókori kínaiak azt hitték, hogy amikor egy császár meghalt, lelkük a túlvilágra lépett, ezért a mauzóleumokat mennyei palotákként építették fel a későbbi életükre.

Múltbeli életük minden napi kényelmét, például szolgákat, kísérőket, vagyontárgyakat, háziállatokat, feleségeket, gyámokat, ágyasokat, ételt és italt kellett biztosítani számukra a túlvilágon. Ez úgy valósult meg, hogy ezeket a dolgokat az elhunyttal együtt eltemették, amikor meghaltak. Nem volt ritka, hogy embereket öltek meg azért, hogy gazdájukkal együtt eltemessék őket, de ahogy a dinasztiák fejlődtek, az agyagmásolatokat felváltották az igazi.

Az indonéz kultúra olyan piramisokat is tartalmazott, mint a Borobudur és a Prang templom. Ezek a lépcsős piramisok azon a bennszülött hiedelmen alapultak, hogy a hegyek és a magaslatok az ősök szellemének lakhelyei.

A Csendes-óceán túloldalán számos mezoamerikai kultúra piramis alakú építményeket is épített. Jellemzően lépcsősek voltak, tetejükön templomokkal (hasonlóan a mezopotámiai zikkurátokhoz). Ezeket a templomokat gyakran használták emberáldozatok helyszínéül. A „Nappiramis” Teotihuacánban azt jelenti: „az a hely, ahol az emberek istenekké válnak”. Azt állítják, hogy piramisaik a lélek halál utáni átalakításának eszközei voltak, akárcsak az egyiptomiak.

A közelmúltban piramisszerű építmények sorozatát építettek a polinézek, amelyeket Pā (szent domberőd) néven ismernek. Ezeket a lépcsős építményeket dombtetőkből faragták, piramisszerű formát alkotva, és gyakran használták védekező településként. A polinézek azt hitték, hogy ezek a földművek „manával” vannak felruházva, egy spirituális energiával, amely hatalmat és tekintélyt adott nekik.

Az összes piramisszerkezetet összekötő közös téma a halál, a hatalom és a halhatatlanság. Úgy tűnt, ezek a templomok a szó szoros értelmében istenítik lakóikat, akik a mennyből uralkodtak, örökségüket a régiek csodálatos emlékművei őrizték és örökítették meg.